Bartók Új Sorozat 16.

English

 

 

Kritikák

 

 

 

 

 

 

Bartók Béla

Negyvennégy duó két hegedűre

 

(1931–32, BB 104, Sz 98)

 

 

I. füzet

  
1 Párosító*

0'55"
2 Kalamajkó*

0'40"
3 Menuetto*

0'59"
4 Szentivánéji*

0'46"
5 Tót nóta (1)*

0'57"
6 Magyar nóta (1)*

0'52"
7 Oláh nóta (1)*

0'44"
8 Tót nóta (2)*

1'06"
9 Játék

0'43"
10 Rutén nóta*

1'15"
11 Gyermekrengetéskor*

1'28"
12 Szénagyűjtéskor*

0'54"
13 Lakodalmas

1'27"
14

Párnás tánc*

0'47"

 

 

II. füzet

  
15 Katonanóta*

1'02"
16 Burleszk*

0'58"
17 Menetelő nóta (1)*

0'44"
18 Menetelő nóta (2)*

0'45"
19 Mese*

1'09"
20 Dal

1'29"
21 Újévköszöntő*

2'09"
22 Szúnyogtánc*

0'42"
23 Menyasszonybúcsúztató

1'21"
24 Tréfás nóta*

0'44"
25

Magyar nóta (2)

0'51"

 

 

III. füzet

  
26  "Ugyan édes komámasszony..."

0'30"
27 Sánta-tánc*

0'31"
28 Bánkódás

2'19"
29 Újévköszöntő (2)*

0'43"
30 Újévköszöntő (3)

0'51"
31 Újévköszöntő (4)*

0'43"
32

Máramarosi tánc

0'43"
33 Aratáskor*

1'32"
34 Számláló nóta

0'59"
35 Rutén kolomejka*

1'07"
36 Szól a duda

1'00"
37 A 36. sz. változata

1'02"
     

 

 

IV. füzet

  
38  Preludium és kánon

2'37"
39 Forgatós (Învârtita batrânilor)*

0'42"
40

Szerb tánc (Zaplet)

0'48"
41 Oláh tánc*

0'49"
42 Scherzo*

0'51"
43 Arab dal*

1'19"
44

Pizzicato

1'10"
45 "Erdélyi" tánc (Ardeleana)*

1'55"

 

 

Kokas Katalin

*1. hegedű; 2. hegedű

 

Kelemen Barnabás

*2. hegedű; 1. hegedű

 

 

Gyergyóból

 

Három csíkmegyei népdal tilinkóra (=furulyára) és zongorára

(1907, BB 45a, Sz 35)

  

 

46   (Rubato) – (Poco più mosso) – Tempo di marcia

2'58"

 

Juhász Zoltán - furulya

Kocsis Zoltán - zongora

 

 

- Szigeti József: Magyar népdalok hegedűre és zongorára

a Gyermekeknek 1-2. kötetéből

(1926, BB 53add)

 

 

 

1. sorozat

  
47 Parlando

0'48"
48

Andante con molto                

0'54"
49

Allegro vivace

1'37"
   

 
  2. sorozat

 
50 Andante sostenuto

1'20"
51

Allegro

 

0'41"
 

 

  
 

3. sorozat

 
52 Andante

0'53"
53 Poco vivace

0'54"

 

 

 

- Országh Tivadar: Magyar népdalok hegedűre és zongorára

a Gyermekeknek 1-2. kötetéből

(1934, BB 109, Sz 42)

 

 

 

1. sorozat

  
54 Andante – Un poco più lento

1'24"
55

Allegretto

0'29"
56

Lento, ma non troppo

1'12"
57 Allegro

0'58"
   

 
  2. sorozat

 
58

Lento, poco rubato

1'22"
59 Allegretto

0'26"
60 Allegretto scherzando

0'37"
61 Sostenuto – Allegro – Adagio

1'17"
62 Allegro robusto

0'55"

 

 

Kelemen Barnabás - hegedű

Kocsis Zoltán - zongora

 

 

Összidő: 67'27"

 

 

BB = Somfai László műjegyzéke • Sz = Szőllősy András műjegyzéke

 

                                           

[...] had' jussanak a tanulók a tanulás első egynéhány évében olyan előadási művekhez, amelyekben a népi zene keresetlen egyszerűsége annak dallambeli

és ritmusbeli különösségével együtt megvan.

(Bartók Béla a Negyvennégy duóról)

 

A népdalfeldolgozás elválaszthatatlannak tűnik Bartók nevétől. Pedig pályája elején aligha gondolta volna, hogy életművének meghatározó eleme lesz a parasztzene – mégpedig a közvetlenül tapasztalt, ugyanakkor tudományos eszközökkel és alapossággal vizsgált paraszti muzsika –, s még azután is, hogy népdalok feldolgozásával foglalkozott, életművében gondosan és következetesen szétválasztotta nagyobb szabású, vagy, ahogy gyakran nevezte: „eredeti” műveitől.

 

Gyergyóból – Három csíkmegyei népdal

 

A zeneszerző tudományos érdeklődésének fölébredésekor (mely sokat köszönhetett Kodály Zoltán példájának) a népdalfeldolgozás sokkal inkább a polgári zene számára ismeretlen gyűjtött dallamok „közreadásának” számított, semmint tulajdonképpeni kompozíciónak. Nemcsak az 1906-ból való, Kodállyal közösen megjelentetett, s folytatásra szánt Magyar népdalok mutatja ezt, hanem a három csíkmegyei népdalfeldolgozás: a három darabot, mint ezt a hangfelvételek és azok utólag a helyszínen is használt népzenei gyűjtőfüzetbe való lejegyzései mutatják, együtt, egyazon előadótól gyűjtötte: az 50 év körüli Balogh Árontól a csíkmegyei Gyergyótekerőpatakon 1907 augusztusában.

 


A népi előadás instrumentuma is azonos volt a feldolgozás szólóhangszerével: a hatlyukú népi furulya, melyet Bartók – a később rögzült tudományos szóhasználat szerint fogólyukak nélküli hosszú népi fafúvós hangszer megjelölésére szolgáló – „tilinkó” néven említ. Azt is valószínűnek kell tartanunk, hogy az alkalmi darab (ahogy ezt a furulyaszakértő Bali János véli) aránylag kisméretű konkrét népi hangszerre, tehát nem a reneszánsz/barokk eredetű furulyára íródott, melynek pedagógiai használata csak a két világháború közt vált divatossá. Bartók itt – eltérően általános gyakorlatától, s bizonyos fokig megelőlegezve a II. világháború utáni tendenciákat – próbaképpen egy valódi népi hangszert emelt a műzene színpadára.

 

A Gyergyóból, mint darab nem is „vált be”; maradt kísérlet, vagy egy korai gyűjtői impresszió egyszeri rögzítése. A kompozíciót – mely éppen díszített hangszeres kölcsönanyaga révén nem áll távol Liszt magyaros stílusától – szerzője önállóan előadható, folklorisztikus zongoradarabbá formálta át. Ez a forma, a zongoramű jelent meg egyedül Bartók életében, a furulyás változatot a kézirat őrzője, Denijs Dille adta közre. Másfelől az a tény, hogy még a zongoradarabnak sem tudunk koncerten történt előadásáról, jól mutatja, hogy a műben fölvetett megoldáson Bartók hamar túljutott. Mindez azonban mit sem von le a háromtételes, két lassabb, szabad (rubato) ritmikájú és egy élénk, táncos (Tempo di marcia) záró darabból összeállított miniatűr sorozat frissességéből. Mindegyik darab négysoros vokális dallam (az első darab esetében nem is népdal, hanem nótatöredék, mint Sárosi Bálint megállapította) hangszeresen átformált változata, s a feldolgozás – fölösleges ismétlések nélkül – lényegre törően adja tovább az újonnan megismert falusi hangszerjáték örömét. A Debussyvel rokonítható zongorakíséret, illetve harmóniai „köntös” (az első darab nyitásának harmóniafordulata egyezik Debussy évtizeddel későbbi Hegedű-zongoraszonátájának indulásával) mutatja, mennyire nem konvencionális gondolatokat váltanak ki a paraszt muzsikustól ellesett dallamok a fiatal komponistából. A kompozíció kivételes zenetörténeti pillanat dokumentuma.

 

 

Bartók népzenei gyűjtőfüzete a három csíkmegyei furulyadallam lejegyzésével (M.V, fo. 49v):

az 5. sorban a 2. darab dallama, a 7. sorban az 3-é és a 9. sorban az 1-é indul

 

 

A Gyergyóból az első, 1907 nyári erdélyi gyűjtőút élményéből táplálkozik. A népi zsáner e teljességgel kísérleti rekonstruálása helyett Bartók hamarosan a népi dallam másfajta, talán személyesebbnek mondható felhasználási módját próbálta ki, amikor – magánéleti válságot élve át – „naplószerű”, merészen modern zongoradarabjai, a Bagatellek, a Tíz könnyű zongoradarab kompozíciói közé népdalfeldolgozásokat, vagy népdalutánzatot („Este a székelyeknél”) illesztett. Ez azonban ismét rövid és átmeneti megoldásnak bizonyult, hogy a következő évtizedekre átadja helyét az „eredeti mű” és a népdalfeldolgozás-sorozat már említett következetes különválasztásának. Már ennek jegyében komponálta Bartók 1908–1909 folyamán – Rozsnyai megrendelésére – a Gyermekeknek apró zongoradarabjait, melyek mindegyike egy-egy népdalra, gyermekdalra vagy népi hangszeres darabra épül.

 

Bartók–Szigeti: Magyar népdalok

 

 

A Gyermekeknek élete végéig foglalkoztatta Bartókot. E művét finom kézzel, mégis igen radikálisan dolgozta át, amikor 1943-ban Amerikában új kiadásra készítette elő. A sorozat komponálása (1908–1909) és a revideálás (1943) között átmenetet képvisel két hegedű–zongora átdolgozás. Bár – úgy tűnik – az átiratok egyike sem Bartók kezdeményezésére készült, mégis oly módon vett részt végleges megformálásukban, hogy még az átiratokon is rajta hagyta külön zeneszerzői kézjegyét.

 

 

Bartók zongorára írt népdal- illetve hangszeres népi táncfeldolgozásainak koncertszámnak alkalmas hegedű–zongora kamaraátiratait fiatalabb hegedűs kollégák kezdeményezték. 1926-ból kelteződik a külföldön élő és akkor már világhírű hegedűművész, Szigeti József (1892–1973) átirata a Gyermekeknek sorozat két, magyar népdalokat tartalmazó füzetének válogatott darabjaiból. Szigeti, mint Somfai László megállapítja, igen körültekintően járt el a zeneszerzővel való kapcsolatfelvételkor. Először ugyanis kiadójának, a bécsi Universal Editionnak küldte meg átiratait. A kiadó továbbította a kéziratot a szerzőnek, aki 1926. szeptember 25-i válaszlevelében írta a nemrégiben kézhez kapott és frissen átnézett átiratokról:

 

Mellékelten visszaküldöm Önöknek Szigeti úr átiratait. Néhány apróságot megváltoztattam; tanácsos volna több átiratot mindig egy kis sorozattá „attacca” összekapcsolni, így pl. az I., III., IV. sz. lehet egy, a II., VI. sz. lehet egy második ciklus. A magában álló V. sz.-ot talán egy további átirattal mint második darabbal egy harmadik sorozattá lehetne összekapcsolni. Ezeknek az átiratoknak persze nem lehet a „Gyermekeknek” címet adni; „Magyar népdalok” volna a legmegfelelőbb cím.

 

Egy héttel később már a hegedűművésznek írta meg véleményét. Ösztönzésére a darabokat végül valóban három kis sorozatba rendezték, s készült pótlólag még egy átirat, a végleges sorrend szerint az ostinato kíséretre épülő gyors 5. darab („Hej tulipán, tulipán”), s végül úgy döntöttek, hogy a két tételpár, a II. és III. „sorozat” is legyen ad libitum összekapcsolható. 1930-ban Londonban a zeneszerző Szigetivel együtt – s alighanem neki köszönhetően – lemezre vette a teljes sorozatot. Az előadás kiemeli a hegedűn a regiszterek kihasználását, s különösen a flageolet-játék mesteri alkalmazását, kiváltképpen az I. sorozat virtuóz záró számában, mely a „Csóri kanász mit főztél” népi hangszeres változatán alapul, s mellyel Bartók később a Magyar képek zenekari átiratsorozatát zárta.

 

 

Bartók–Országh: Magyar népdalok

 

Az 1930-as években a Waldbauer-Kerpely Vonósnégyesben másodhegedűsként és brácsásként is gyakran közreműködő Országh Tivadar (1901–1963) átiratainak keletkezéséről kevesebbet lehet tudni. A harmincas években mindenesetre feltűnően megszaporodnak a népdalfeldolgozásra épülő korábbi zongoraművek különféle, a „radikális” komponista népszerű koncertszámnak szánt átiratai, a Magyar képek, a Magyar parasztdalok és az Erdélyi táncok. Az Országh-féle átiratok mintegy folytatják Szigeti munkáját: újabb kilenc kiválasztott Gyermekeknek-darab ezúttal két hosszabb füzérbe rendezett sorozata.

 

Országh Tivadar 1931-es évszámmal ellátott kézirata – akárcsak korábban Szigetié – nem a végleges sorrendben tartalmazza a darabokat és – ebben viszont Szigetiétől eltér – nagyszámú szerzői javítást tartalmaz. A kézirat emellett két olyan átirattal zárul, mely végül is kimaradt a sorozatból. Bartók Országh kéziratának javítgatása mellett előbb két kottalapon változtatásokat írt össze, majd pedig leírta a teljes sorozatot. Helyenként ugyanis teljesen új átvezető, záró ütemeket komponált, máshol pedig markánsan alakított a kompozíción, leginkább annak harmóniavilágán változtatva. Az átiratok ugyanis távolról sem mechanikusak. Rendszerint természetesen a hegedűt állítják előtérbe, de alkalmat adnak a kísérőnek is tematikus anyag játszására, sőt, gyakori a két hangszer közötti motívumcserélgetés, ahol erre a zenei anyag (elsősorban a motívumismétlések révén) alkalmat ad. Jellegzetes példa a 8-as számú darab (Sostenuto), a számos, Kiss Áron gyűjteményéből való 19. századi gyűjtésű gyermekdal-feldolgozás egyike. A 3. darabhoz pedig („Kis kece lányom”) hangnemileg merész bevezető és záró ütemeket komponált Bartók zongorára, melyek keretezik és egyúttal nyitottá teszik a darabot, mindkét irányból kapcsolva a körülvevő darabokhoz.

 

A sorozat a Gyermekeknek eredeti kiadójánál, Rozsnyainál jelent meg 1934-ben. Bartók azonban még tovább csiszolta a művet. A záró darab javítópéldányában található legizgalmasabb harmóniai változtatásról 1938. október 28-i levelében tájékoztatta Gertler Endrét. Az első sorozat hangfelvételen is fönnmaradt a szerző és Zathureczky Ede egy 1939-es rádiókoncertjének köszönhetően.

 

Negyvennégy duó két hegedűre

 


Szigeti Ungarische Volksweisen és Országh Ungarische Volkslieder címmel megjelent sorozatának elkészülte között egy fiatal német hegedűpedagógusban is fölmerült a gondolat, hogy a Gyermekeknek sorozat válogatott darabjait hegedűre lehetne átírni, mégpedig két hegedűre. Az újszerű hegedűiskolát tervező Erich Doflein (1900–1977) visszaemlékezései szerint éppen ezzel a javaslattal kereste meg Bartókot, miután az 1930. december 8-án Freiburg im Breisgauban 1. zongoraversenyét előadta. Kérdésére a zeneszerző azt válaszolta, hogy inkább új darabokat írna két hegedűre. Ebből született meg utolsó nagy népzenei feldolgozásokra épülő hangszeres sorozata, a Negyvennégy duó.


Doflein azért gondolt a Gyermekeknek darabjaira, mert azokat nemcsak egyszerűségük, hanem művészi értékük miatt is különösen alkalmasnak találta a kezdő tanítás számára, hiszen fő célja, mint erről egy ez idő tájt kelt körlevélben nyilatkozott, éppen az volt, hogy ne száraz gyakorlatok, hanem „valódi zene váljon a tanulás eszközévé”. A zeneszerző tehát új darabok komponálása mellett döntött, s 1931 tavaszán-nyarán, a 2. zongoraverseny (1930/31) komponálásának szünetében elkészítette az egész sorozatot. Minthogy szoros levélbeli kapcsolatot tartott Dofleinnal, s 1931 áprilisától kezdve összesen négy részletben küldte el véleményezésre a készülő kis kompozíciókat, keletkezésük sorrendje is nagyjából rekonstruálható. Figyelemre méltó, hogy elsőként éppen a sorozatot záró, legnehezebb darab készült el, nem népdal, hanem már eleve népi hegedűdarab, egy erdélyi román tánc (Ardeleana) feldolgozása. A legkönnyebbek csak később, nagyobbrészt a 3. csoportban tűntek fel, míg az utolsóként küldött csomag tartalmazta a legkülönlegesebb darabokat, többek között a szívszorítóan fájdalmas Bánkódást (28. sz.), a biskrai gyűjtésből kiválasztott tételen alapuló Arab dalt (42. sz.) és a Pizzicatót (43. sz.).

A Duókat Doflein a Schott-kiadónál megjelenő két új kiadványa számára rendelte meg. A Das Geigen-Schulwerk köteteiben 1932-ben összesen 22 darab jelenhetett meg, míg mindössze 18, csak részben eltérő darab került a Spielmusik für Violine címmel kiadott gyűjteménybe. A sorozat teljes közlésének jogát Bartók sajá

t kiadója, a bécsi Universal Edition fenntartotta a maga számára, s a darabokat négy füzetbe rendezve publikálta 1933-ban. A sorozat darabjai igen kedvesek lehettek szerzőjük számára, mivel néhány évvel később öt számot zongorára is átdolgozott és Petite suite (1936) címen megjelentetett. Amerikában egy további tétellel egészítette ki a sorozatot, melyet ebben a hattételes formában őrzött meg a zongoraletét különösen becses szerzői hangfelvétele.

 

A darabok formailag igen egyszerű felépítésűek. Leggyakrabban két strófa hangzik el, melyek megszólaltatásához a darab közben a két hegedű többnyire szerepet cserél. Ha rövid előjáték, közjáték, utójáték keretezi a népi dallam előadását, az mindig szervesen, szoros zenei logikával illeszkedik a fölhasznált dallamhoz.

 

Figyelemre méltó ugyanakkor, különösen, ha a sorozatot a korábbi Gyermekeknek kompozícióival összevetjük, mennyire meghatározóvá vált Bartók későbbi stílusa számára az ellenpontos szerkesztés. Doflein nyilván erre a kontrapunktikus újdonságra is reflektált, amikor így írt Bartóknak mindjárt a legelső duók átnézése után:

 

Mindenekelőtt hadd mondjam el, mennyire tetszenek a darabok. Először meglepett, majd alaposabb tanulmányozás után mind nagyobb megelégedéssel töltött el a felismerés, hogy az Ön írásmódjában korábbi könnyű zongoradarabjai írása óta bekövetkezett változás hogyan hat ki ezekre az új könnyű népdalfeldolgozásokra is. S hogy milyen belső szükségszerűség tesz indokolttá minden keményebb hangzást, minden dallamütközést. A darabok persze nagyon kifinomult hallást követelnek.

 

Nincs még egy kompozíciója Bartóknak, mely egymagában megmutatná az etnikai sokféleséget, mellyel kutatóként is foglalkozott: a magyar, román, szlovák népi dallamok mellett rutén, szerb és arab gyűjtéséből is fölhasznált népi táncokat és dalokat. Két darab, a III. füzetet záró 35. és 36. szám pedig témájában is Bartók saját parasztzene-imitációja: az előbbi a jellegzetes rutén kolomejka-ritmust alkalmazza, az utóbbi a népi dudaszó utánzása. A szinte kaleidoszkópszerűen sokszínű sorozat bánattól örömön át a tréfáig a legkülönfélébb zenei-érzelmi típusokat teremti meg. Gúnydal például az „Ugyan édes komámasszony” eredeti népi formájában és

scherzando feldolgozásában egyaránt. Ez nyitja a III. füzet darabjainak sorát (26. sz.). Van azonban az érzelmi színskála mellett egy másik aspektusa is a gyűjteménynek, melyben hasonló sokszínűséget mutat: a népdalok típusa és ezeknek a népéletben betöltött változatos szerepe, melyre nem véletlenül utal olyan sok a címek közül. A „Játék” (9. sz.) például szlovák gyermekdal. Bartók úgy használta fel a rövid, öt fokon mozgó dalt, hogy a dallamot a kezdő hegedűtanuló egyre magasabban, de pontosan egyező ujjbeosztással más és más húron játszhassa el. Megismerünk egy bölcsődalt is Bartók 1915-ös Zólyom megyei gyűjtéséből (11. sz.). De találkozunk lakodalmassal, menyasszonybúcsúztatóval, katonanótával – melynek megzenésítése a katona honvágyáról panaszkodik –, indulóval és persze táncokkal (párnás táncdallal, forgatóssal). 

 

E pedagógiai kompozíciók sorozatának ebben a sajátosságában válik érthetővé Bartók tulajdonképpeni törekvése. A darabok ugyanis nemcsak egyszerűen eredeti népi dallamokon alapulnak, melyek nagy többségét a zeneszerző-etnomuzikológus egyenesen a nép szájáról vette s tanulta el. Nem is csupán ezek különös, a korábbi nyugat-európai zenei idióma számára sokszor idegen és fölhasználhatatlan ritmikai, melodikai, hangkészletbeli sajátosságait hagyta eredeti módon érvényesülni változatos, a kelet-európai népzene fordulataival átitatott avantgárd stílusában fogant feldolgozásaiban. A darabok sorozatával átmentett valamit a dalokat körülvevő életből is.

 

 

Vikárius László

 

 

 

 

Kelemen Barnabás 1978-ban született Budapesten, muzsikus családban. Hatévesen kezdett hegedülni és tizenegy éves volt, amikor felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előkészítő tagozatára. Ugyanitt nyerte el diplomáját 2001-ben, Perényi Eszter növendékeként. Mesterei közé tartozott Rados Ferenc, Isaac Stern, Kurtág György, Fenyves Lóránd, Zsigmondy Dénes, Pauk György, Sergiu Luca és Thomas Zehetmaier. Számos nemzetközi és hazai zenei versenyen ért el kimagasló eredményt; 1999-ben első dijat kapott a Salzburgi Nemzetközi Mozart Versenyen, 2001-ben harmadik lett a brüsszeli Erzsébet Királynő Nemzetközi Hegedűversenyen, megnyerte az Indianapolisi Nemzetközi Hegedűverseny első díját és a nyolcból hat különdíjat. Fellépett többek között Lorin Maazel, Sir Neville Marriner, Eiji Oue, Steven Isserlis, Eötvös Péter, Kocsis Zoltán, Ránki Dezső és Perényi Miklós partnereként. Gyakori vendége rangos nemzetközi fesztiváloknak (Jeruzsálem, Lockenhaus, Ittingen, Salzburg, Kuhmo, Menton, Budapest stb.) és olyan városok hangversenytermeiben és zenekaraival lép fel mint München, Amsterdam, Berlin, Brüsszel, Genf, Rio de Janeiro, Liverpool vagy Prága. Tizenegy szólófelvétele és egy dupla DVD-je jelent meg a Hungaroton, a Naxos és a BMC kiadóknál, melyek közül több magyar illetve külföldi kitüntetéseket kapott. Többek között Kurtág-, Ligeti-, Schnittke- és Gubajdulina-művek magyarországi illetve ősbemutatója fűződik a nevéhez. 2001-ben Végh Sándor-díjban, 2003-ban Liszt- és Rózsavölgyi-díjban részesült és a Gramofon magazin az év klasszikus zenészévé választotta. 2006-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. 2003 óta rendszeresen tanít a Bloomingtoni Egyetemen, 2005 óta pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára.

 

Kelemen Barnabás a magyar állam tulajdonát képező 1742-es Guarneri del Gesù hegedűn játszik, amit korábban Kovács Dénes használt.

Kokas Katalin muzsikus család sarja. Ötévesen kezdett hegedülni Kaposváron, és tizenegy éves volt, amikor felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előkészítő tagozatára, ahol Halász Ferenc, majd Kovács Dénes növendéke volt. 16 éves korában ösztöndíjat nyert a torontói konzervatóriumba, Fenyves Lóránd osztályába, majd Budapesten folytatta tanulmányait, ahol kitüntetéssel diplomázott Perényi Eszter növendékeként. Részt vett Rados Ferenc, Varga Tibor, Pauk György, Zsigmondy Dénes, Kurtág György és Leon Fleischer magánóráin és mesterkurzusain. Számos hazai és nemzetközi versenygyőzelem után 1999-ben megnyerte a Nemzetközi Flesch Károly Hegedűversenyt, majd 2002-ben Budapesten a Nemzetközi Szigeti József Hegedűversenyt. Szólistaként és kamaramuzsikusként gyakran tesz eleget európai, afrikai, távol-keleti és amerikai meghívásoknak. Többek között fellépett Michael Stern, Kocsis Zoltán, Perényi Miklós, Philippe Cassard, Thorleif Thedèen és a Chilingirian Quartet partnereként. Fellépett Delft, Ittingen, Jeruzsálem, Cannes (MIDEM), Párizs (Louvre) fesztiváljain. 2005-ben ő játszott először hegedűversenyt az új Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben (Sibelius művét, Kocsis Zoltánnal és a Nemzeti Filharmonikusokkal). 2004-ben és 2005-ben Fischer Annie-ösztöndíjban, 2005-ben Halász Ferenc-díjban részesült. 2004 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. Eddig négy CD-felvételt készített a Hungaroton illetve a BMC gondozásában, és közreműködik azon a dupla DVD-n, amelyen Kelemen Barnabás Mozart hegedűversenyeit játssza. Hangszere egy 1771-ben készült Januarius Gagliano mesterhegedű.

 

 

 

D D D

Recordings: Phoenix Studio, 17-18 September, 29-31 October 2007 (Forty-Four Duos); 23 October 2007

Recording producer: Ibolya Tóth · Balance engineer: János Bohus · Digital editing: Ádám Boros

SACD mastered by János Győri

Illustrations: Bartók Archives, Institute for Musicology of the Hungarian Academy of Sciences

Front cover: Péter Nagy

Booklet editor: Rita Kaisinger

Printing editor: Marianne Szilasi

Executive producer: Péter Nádori

Scores: Universal New Edition, revised by Péter Bartók, 1992 (44 Duos);

Editio Musica, Budapest, herausgegeben von. D. Dille, cop. 1961 (“From Gyergyó”);

Universal Edition (Bartók–Szigeti); Editio Musica, Budapest (Bartók–Országh)

P 2008 Hungaroton Records Ltd.

 

 

 

 

Bartók népi műtárgyakkal zsúfolt zongorája mellett 50. születésnapján, 1931. március 25.