Bartók Új Sorozat 28.

Kritikák

Zongoraművek (5)

	Improvizációk magyar parasztdalok fölött op.20 (1920, BB 83, Sz 74)
1	I. Molto moderato	1'20"
2	II. Molto capriccioso	0'58"
3	III. Lento, rubato	2'20"
4	IV. Allegretto scherzando	0'40"
5	V. Allegro molto	0'48"
6	VI. Allegro moderato, molto capriccioso	1'22"
7	VII. Sostenuto, rubato	1'47"
8	VIII. Allegro	1'45"

	(Felvétel: 1980)

	Tánc-szvit, zongorára (1923, zongoraátirat / for piano: 1925, BB 86b, Sz 77)
9	I. Moderato	3'26"
10	II. Allegro molto	2'01"
11	III. Allegro vivace	2'49"
12	IV. Molto tranquillo	2'10"
13	V. Comodo	0'58"
14	VI. Finale, Allegro	3'47"

	(Felvétel: 1999)

	Zongoraszonáta
	(1926, BB 88, Sz 80)

15	I. Allegro moderato	4'24"
16	II. Sostenuto e pesante	4'35"
17	III. Allegro molto	3'43"
	(Felvétel: 1996)

	Szabadban, öt zongoradarab (1926, BB 89, Sz 81)
18	I. Síppal, dobbal…	1'43"
19	II. Barcarolla	2'17"
20	III. Musettes	2'34"
21	IV. Az éjszaka zenéje	4'38"
22	V. Hajsza	2'00"

	(Felvétel: 1996)


	Kilenc kis zongoradarab (1926, BB 90, Sz 82) 1. füzet: Négy párbeszéd
23	I. Moderato	1'38"

24	II. Andante	1'18"
25	III. Lento	1'42"
26	IV. Allegro vivace	0'54"
	2. füzet

27	V. Menuetto	1'55"
28	VI. Dal / Air	1'02"
29	VII. Marcia delle bestie	2'02"
30	VIII. Csörgő-tánc	1'04"
	3. füzet
31	IX. Preludio – All'Ungherese	3'32"

	(Felvétel: 1996)


	Kis szvit (1936, BB 113, Sz 105)
32	Lassú	2'05"

33	Oláhos	0'47"
34	Forgatós	0'40"
35	Pengetős	1'09"
36	Oroszos	0'57"

Dudás

(Felvétel: 1996)

1'03"

Összidő: 75'49"

Kocsis Zoltán

zongora

BB = Somfai László műjegyzéke

Sz = Szőllősy András műjegyzéke

Licensed from DECCA Music Group Limited, a division of Universal Music Group

Bartók Béla (1881–1945) szóló zongoramuzsikájából ez a CD az 1920-as és 1930-as évek termését tartalmazza, kivéve egy terjedelmes sorozatot (Mikrokosmos: 29–30. CD), és néhány más összefüggésben bemutatott kisebb tételt (a Három rondo 2–3. száma: 27. CD). Belőle kiemelkedő jelentőségű Bartók úgynevezett „zongorás év”-ének, az 1926-os esztendőnek termése: a Zongoraszonáta, s mellette a Szabadban és a Kilenc kis zongoradarab. Stílusfejlődésén belül ez a zongorafogalmazás új hangot képviselt, amelyet részben Stravinsky perkusszív zongorajátékára emlékezve, annak hatásával viaskodva alakított ki (az orosz mester 1926. március 15-én játszotta Budapesten fúvóskíséretes zongoraversenyét).

Mindeközben 1. zongoraversenyét szerette volna írni, ami azonban szokatlanul nehezen öltött formát, a főmű komponálását megállások-elbizonytalanodások kísérték. Zongora oeuvre-jének egy másik csúcsa az Improvizációk, egyetlen népzene kiindulású kompozíciója, amelyet opusz számmal tüntetett ki. Lemezünk két nevezetes zongoraátiratot is tartalmaz. A zenekari Tánc-szvit transzkripciója briliáns zongoramű, amelyet azonban a pianista Bartók soha nem játszott. Ezzel szemben a hegedű duókból válogatott Kis szvit utolsó koncertező évtizedében műsorainak egyik kedvenc száma volt.

Improvizációk magyar parasztdalok fölött, op.20

Az 1919-es magyarországi kommün leverése után Bartók szabadságoltatta magát a Zeneakadémián, hogy egy ideig teljes energiával a Néprajzi Múzeumban dolgozhasson az ott addig felgyűlt mintegy 7800 magyar népdal átvizsgálásán, a fonográf hengerek lejegyzésén, az anyag rendszerezésén. A munka tudományos hozama a pár évvel később megjelent A magyar népdal könyv (1924), s kompozíciós mellékterméke egy merőben újszerű zongoramű, amelyben a régi stílus különösen szép népdalegyedeit dolgozta fel. A kompozíció címén egy ideig töprengett: „Kis zongora-darabok”-ból előbb „8 impromptu zongorára magyar parasztdallamok felhasználásával” lett, utána „Improvizációk magyar népdalok fölött”, majd a „népdal” helyett mégis inkább a „parasztdal” formát választotta, de hangversenyeinek műsorán végül a rövid „Improvizációk” címforma rögzült.

Bartók nyomtatásban megjelent művei sorában az op.20 az utolsó opusz szám. Noha népzenén alapuló kompozíció, készülő művéről Bartók azt írta kiadójának, hogy „A mellékelt darab egy még nem befejezett ... sorozatból való; technikailag körülbelül olyan nehéz, mint a Parasztdalok [Tizenöt magyar parasztdal]; harmóniailag azonban jelentősen szabadabb, úgy hogy annakidején majd eredeti műként opusz-számmal jelenhet meg”. Későbbi írásaiban a népdalfeldolgozás legmagasabb kategóriájába sorolta, amelyben „a felhasznált parasztdallam csupán mottónak tekinthető”. Szavai szerint „zongorára írt Improvizációimban, azt hiszem, elértem a végső határt egyszerű népdalok és igen merész kíséret összekapcsolásában” (Harvard-előadások 1943). Egy-egy tétel meghatározó akkordját esetenként a dallam első hangjaiból építette fel (pl. 1. szám); másutt a dallamlépések kombinálásából hozott létre érdekes disszonanciákat (7. szám); a népdal különleges hangsorából merített inspirációt (3. szám); vagy a népzenei dialektus (némiképp a jazzbeli „blue note” jelenséghez hasonlatos) ingadozó tercéből képzett motívumokat.

Aligha véletlen, hogy a párizsi La revue musicale folyóirat 1920. decemberi számának Debussyt gyászoló kottás mellékletében Stravinsky, Ravel, de Falla, Satie és más zeneszerzők darabjai mellett Bartók, friss zeneszerzői termésének egyik legeredetibb modern kompozíciójaként az Improvizációk egy még kiadatlan tételét jelentette meg: a 7. számot, a balladai hangú, tragikus bölcsődalt.

A teljes mű budapesti ősbemutatója (1922. január 18.) előtt határozta el Bartók, hogy bizonyos tételszomszédok összekapcsolásával (attacca) a kompozíciónak négyrészes (mintegy 4-tételes) formát ad. A három ilyen blokk mindegyike lassú darabbal indul és gyorssal zárul (1–2.; 3–5.; 7–8. szám), míg az egydarabos groteszk harmadik rész (6. szám) a ciklus scherzo-féléje. Egyébként, a 3. szám kivételével, az Improvizációk Bartók rendkívül személyes, erős kisugárzású tolmácsolásában is meghallgatható. Az 1–2. és 6–8. szám stúdióban készült hanglemezfelvétele: Bartók zongorázik 1920–1945. Hungaroton, 1991, HCD 12326–31; a 4–5. szám rádióbeli hangverseny-előadásának rögzítése: Bartók felvételek magángyűjteményekből 1910–1944, Hungaroton Classic, 1995, HCD 12334–37.

Tánc-szvit

A Tánc-szvit Bartók legnépszerűbb zenekari kompozícióinak egyike; ugyanakkor napjainkban egyik legbriliánsabb szóló zongoraműveként is sikerszám a hangversenytermekben. Az utóbbi azonban Bartók szerint csupán zongoraletét. A szimfonikus forma nagy sikerét követően Emil Hertzka, az Universal Edition igazgatója kérte fel egy „nem túl nehéz” Klavierübertragung (zongoraátirat) elkészítésére. Bartók elfogadta a felkérést és 1925 nyarán elkészült az átirattal. Tisztán látta, hogy egyes meneteket a hangversenyszerű előadás érdekében fel kell lazítania, hogy ne legyenek túl sivárak. Ezeket a könnyebb, jobban játszható szakaszokat ossiaként vette be az átiratba. A belefektetett gondos munka ellenére a címlapon a kompozíció eredeti formáját emelte ki: „Tánc-szvit zenekarra / Zongora átirat”, és ő maga soha nem játszotta zongoraestjein, végtére az eredetihez, a szimfonikus formához mérten csupán kivonat. Amikor azonban volt növendéke, Sándor György az 1940-es években megtanulta és New York-ban műsorára tűzte, készséggel segített néhány célszerű húzással, illetőleg zongoraszerű variánssal javítani a változatlanul zongorakivonat-hatású szakaszokat.

A zongoraátirat hűen követi a zenekari mű formáját, megtartva a hat-tételes, ritornellekkel összekapcsolt szerkezetet, s ahogyan a tánc-apoteózis fináléban korábban hallott témák bukkannak fel — ez a dramaturgiai gondolat nyilvánvalóan nem független Beethoven 9. szimfóniájától. Bartók Tánc-szvitjének narratívája természetesen más, mint Beethovené, aktuális üzenettel 1923-ban, abban a történelmi légkörben, amelyet a trianoni békeszerződés hozott létre a Kárpát-medencében, gyűlöletet ébresztve a szomszéd népekben. Nem csupán Bartók módszeres népdalgyűjtési tervei váltak évekre lehetetlenné a most már román és szlovák területeken, de a népek testvériségébe vetett humanista ideái is zátonyra futni látszottak. Egy 1931-ben írt előadásában a Tánc-szvitről elmondta:

Valamennyi tétel tematikus anyaga parasztzene-imitáció. Mert az egész műnek az volt a célja: valami ideális elképzelésű parasztzenefélét, azt mondhatnám: valami költött parasztzenefélét egymás mellé sorakoztatni, még pedig úgy, hogy a mű egyes tételei bizonyos határozott zenei típusokat mutassanak be. – Mintául mindenféle nemzetiség parasztzenéje szolgált: magyar, oláh, szlovák, még arab is; sőt itt-ott ezeknek a fajtáknak kereszteződése is. – Így pl. az I. tétel 1. témájának melodikája a primitívebb arab népzenére emlékeztet, ritmusa viszont keleteurópai népzenére.

És hozzátette: „A 4. tétel a komplikáltabb, talán városi eredetű arab zene imitációja”, a ritornell és a 2. tétel magyar, a 3. „váltakozva hol magyar, hol oláh”; „az ötödiknek sajátosan primitív román jellege van”, írta egy 1944-es cikkében. Egyébiránt a particella-formájú fogalmazványban a mostani 2. és 3. tétel között még megtalálható a szlovák karakterű darab, amelyet azonban Bartók végül is kihagyott, talán mert nem tartotta elég jónak a többi tétel szomszédságában.

Zongoraszonáta

Műveinek számához mérten talán meglepő, hogy Bartók szóló zongorazenéje — ha figyelmen kívül hagyjuk gyermekkori kis szonátáit és 17 éves diákként fogalmazott terjedelmes, romantikus „Op. 1”-es szonátáját — csupán egyetlen szonáta című alkotást tartalmaz. Ez azonban tulajdonképpen mégsem meglepő, ugyanis Bartók számára a szonáta mint cím és mint formai koncepció legalább egy terjedelmes szonátaformájú tétel megalkotásával, s a jelentős méretű és komplex fogalmazású többi tételt is átszövő tematikus és dramaturgiai utalások kidolgozásával járt, amint azt két hegedű–zongoraszonátája vagy a 2 zongorára és ütőhangszerekre írt Szonáta is tanúsítja.

Szóló zongorazenéjének zöme azonban akkor készült, amikor éppen stílusának megújításán dolgozott, s ehhez az egyszerűbb formák alkalmasabbak voltak. Ilyen periódusaiban — legjellemzőbben 1908–1910-ben és az 1926-os esztendőben — egy ideig nem is gondolt arra, hogy milyen sorozatokba rendezi a születő darabokat: hagyományos többtételes formába-e, valamely szvit-félébe, vagy egy megfelelő címmel ellátott még lazább füzetbe.

A Zongoraszonáta az 1926-os esztendő lázas tempójú nyári komponálásának elsőként befejezett termése, amikor mindenekelőtt zongoraversenyének (1926. aug.–nov.) írásához kereste az inspirációt és vázolt fel különféle anyagokat. Mintegy húsz szóló zongoratételt írt le anélkül, hogy eleinte pontosan tudta volna, mit mire használ majd. A szólóban és versenyműben egyaránt ragyogóan kiaknázott új perkusszív stílus hasonlóságán túl az mindenképpen figyelemreméltó, hogy mind a Zongoraszonáta, mind az 1. zongoraverseny E-alaphangnemű. A szonáta és a Szabadban tételeit egyébként nagyjából egy időben, júniusban vázolta fel. A további, rövidebb darabokból lett a Kilenc kis zongoradarab; három tételt pedig egyelőre félretett Bartók, ezek évekkel később a Mikrokosmosban bukkannak fel.

A szonáta mindhárom tétele úgyszólván társnélküli Bartók zongoratermésében. Az Allegro moderato nyitótétel hagyományosan félreértelmezett darab: látszólag hatalmas „allegro barbaro” rezzenetlen tempóban, végtelen kalapálással, polimetrikus ritmusok kőkemény ütközésével — Bartók neoklasszicizmusának prototípusa. Érzékelhetők ugyan a szonátaforma körvonalai egy hosszú expozícióval (ez teszi ki a tétel felét), rövid kidolgozási résszel és tömör rekapitulációval, s egy jelentékeny Più mosso tempójú kódával, de ez a mű tipikus tolmácsolásaiban általában nem tűnik fontosnak. Bartók játékáról sajnos nem maradt fenn hangfelvétel, és kevés modern előadás képes feltárni a tétel tematikus változatosságát (Kocsis Zoltán az elsők egyike volt, aki megteremtette e darab Bartók-szerű előadási stílusának hagyományát). A C-hangnemű Sostenuto e pesante második tétel szokatlanul szigorú, lecsupaszított muzsika: siratóféle, a harangozás emlékével, feljajdulásokkal, elsiratással, óriásgesztusokkal, érzelmi összeroppanásokkal. Az Allegro molto zárótétel némiképp visszatalál egy ismerősebb Bartók-nyelvhez. Monotematikus rondó-formájú kompozíció, amelyben lényegében minden téma egyetlen alapgondolatra, egy Bartók költötte népdalra vezethető vissza. E téma dallama magyar, ütemváltó ritmusa viszont román kolindákra emlékeztet. A 281 taktusnyi tétel egy korábbi változatában még 416 ütem volt; ekkor még itt szólalt meg a „Musettes” ősformája, amely végül a Szabadban 3. tételeként önállósult. Ebben a hosszú változatban a rondóforma epizódjaiként Bartók felvonultatta kedvelt népzenei zsánereinek teljes katalógusát, a kurjongató énekelt változatot, a parasztfurulyázást, a dudálást, a hegedülést. A központi dudajelenet kimetszésével Bartók feláldozta ugyan „titkos program”-jának egy fontos elemét, de ezáltal kétségkívül jobb, hatásosabb lett a Zongoraszonáta fináléja.

Bartók kezének gipsz mása

Szabadban, öt zongoradarab

Ellentétben a Zongoraszonáta tételeivel, a Szabadban sorozatban megjelent zongoradarabokat, amelyeket ugyancsak 1926 júniusában fogalmazott, nem zárt ciklusnak szánta, amelyet csakis teljes terjedelmében szabad előadni. A kézirat címlapján a sorozat címe mellett magyarul és németül is jelezte: „Öt zongoradarab”. Bartók kétféle kiadást kért: egy olyat, amelyben mind az öt darab szerepel, s füzetes kiadást az egyes tételekből. Ő maga hangversenyein mindig csupán válogatásokat játszott. Az 1926. december 8-i budapesti ősbemutatón az 1., 4. és 5. darabot adta elő, a következő esztendőkben párba állítva az 1. és a 4. darabot játszotta leggyakrabban, általában más kompozícióiból válogatott tételek társaságában. Mindamellett nyilvánvaló a Szabadban öttételes szvit-formájának gondos eltervezése a tempók és karakterek váltakozásával, egy virtuóz finálé-darabbal, mi több, az egyes darabok centrális hangjainak tipikus elrendezésével (E, G, A, G, E).

Az öt tételcím felébreszti a kíváncsiságot: vajon elárul-e Bartók valamit az egyes darabok narratívjáról, esetleg programjáról? Némelyik, mint például a „Síppal, dobbal …”, vagy a „Musettes” — miként az ugyancsak 1926-ban fogalmazott Kilenc kis zongoradarab több címadása is — barokk zenei, közelebbről Couperin-emlékeket ébreszt. Bartók valóban kiadott két füzetnyi Couperin billentyűs művet 1924-ben, és 1925-ben műsorára tűzte a francia mester Les fastes de la grande et anciénne ménestrandise sorozatát. Azonban igazi programzene-e, vagy legalább neobarokk kokettéria-e a Szabadban öt tétele? Bartók nem fedte fel szándékát, sőt némelyik magyar cím általa készített német fordítása körüli hezitálása arra vall, hogy a mű narratívját illetően nem akart megnyílni, inkább titkolódzott. „Az éjszaka zenéje” (4. szám) kapcsán három javaslatot is küldött az Universal Editionnak: Klänge der Nacht, Musik der Nacht, Nächtliche Klänge. A zeneszerző fiának, ifj. Bartók Bélának köszönhetően ez esetben annyit legalább tudunk, hogy Bartók „sokat járt Békés megyében lakó húgához ... innen ered az ,Éjszaka zenéje', amelyben a csendes alföldi tájban hallható békák hangversenyét és egyéb sejtelmes zajokat örökítette meg édesapám”. Ez persze csak „Az éjszaka zenéje” nyitó szakaszának lehetséges hátteréről szól. A darab összetett formájú, benne háromféle zenei anyag — az ominózus természethangok, a magányos költő (korál-szerű dallam személyesíti meg) és a nép (paraszttánc jellegű téma) — mutatkozik be és ütközik, meglehetősen reménytelen kicsengéssel a darab végén.

Az ütőhangszerszerű zongora írásmód kipróbálásában olyan invenciózus „Síppal, dobbal …” (1. sz.) talán valóban programzeneféle, falusi kép — mintha muzsikusok közelednének, valaki dalt énekelne, de hangját elnyomja a lármás zenekar, s egy utolsó, rubato felkiáltásba fúl a jelenet. A „Barcarolla” (2. sz.) kísérő figurája a gondolások zenéjét idézi fel (Bartók 1924-ben vitte el új feleségét, Dittát Velencébe), de a cantando melódia nem velencei dalt formáz, hanem inkább Erdélyben hallott román parasztok „hosszú ének”-eire, a hora lungăkra emlékeztet. A „Musettes” (3. sz.), amely a Zongoraszonáta fináléjának epizódjából nőtt önálló darabbá, ugyancsak kettős kötődésű: egyrészt az e címen írt barokk karakterdarabok örököse, másrészt Bartók kedvenc népi hangszerének, a szuszogó–nyögő, gyakorta hamis hangolású paraszt dudának apoteózisa. A „Hajsza” (5. sz.) Liszt „Mazeppa” hangversenyetűdjével és Bartók Mandarin-hajszájával egyaránt rokonságot tart. Bár talán fontosabb, hogy benne Bartók a valósággal artikulálatlan érzelmi kitöréseket, az alig elviselhető feszültség érzetét komponálta meg az ostinato balkéz-mozgás és a lépésről lépésre szétesőbb jobbkéz-témafrázisok ütköztetésével.

Kilenc kis zongoradarab

Az 1926. júniusi és augusztusi intenzív komponálás terméséből a Zongoraszonáta és a Szabadban mellett Bartók összeállított „egy füzetnyi könnyebb zongoradarabot” is. A Kilenc kis zongoradarab címen megjelent sorozat első és utolsó tételéhez fűzött megjegyzés („1926. okt. 31.-ére”) tudatja, hogy ezek zongorista felesége, Pásztory Ditta születésnapjára szánt ajándékok. Egyébiránt a Zongoraszonátát is Dittának dedikálta (ő azonban a nehéz művet nyilvánosan nem játszotta).

A címek, stílusok, zongoratextúrák egyik inspirálója Bartók barokk zene iránt megújult érdeklődése. Mindenekelőtt az olasz billentyűs zene (Rossi, Della Ciaia, Zipoli stb.), amelyet 1926-os saját zongoratermésével egy időben tanulmányozott és átírt, de Domenico Scarlatti és Couperin is, és persze Bach. A maga kilenc kis darabját Bartók három füzetbe rendezte. Az elsőben van a „Négy párbeszéd”, amelyeknek fogalmazásmódját legjobban Bartók saját, 1926-os stílusváltására visszaemlékező szavai jellemezhetik: „műveim jóval kontrapunktikusabbak és egészében véve egyszerűbbek lettek. Ezt a korszakomat az is jellemzi, hogy erőteljesebben hangsúlyozom a tonalitást” (interjú, 1941).

A második füzet négy karakterdarabot társít: „Menuetto”, „Dal” (egy Bartók költötte népdalféle), „Marcia delle bestie” (a cím Couperin-szvitek tételeit és Bartók medvetáncait egyaránt felidézi), és „Csörgő tánc” (Bartók saját „doboló” zongorázásában szenzációs karakterdarab; a 6., 8. és 9. szám szerzői felvétele: Bartók zongorázik 1920–1945). A harmadik füzet „Preludio—All'ungherese” lassabb–gyorsabb rapszódiaszerű tételpárt tartalmaz, egy maga költötte népdalféle előbb elvont, majd hús-vér magyar formáját.

Kis szvit

Eredetileg öt, majd egy 1942-es New York-i hanglemezfelvételre a jelenlegi 2. darabbal hat tételesre bővített szvitforma, amely a két hegedűre írt Negyvennégy duó (1931–1932, lásd 16. CD) 28., 32., 38., 43., 16., 36. számából készült átdolgozás. Bartók nagyon szerette hegedű duóit, egyetlen olyan sorozatát, amelyben népzenegyűjtő terepmunkájának minden fontos nemzeti eleme helyet kapott: a magyar, szlovák, román, rutén és arab egyaránt. A Kis szvitben saját hangszerére illő tételeket válogatott össze és fogalmazott újra, szomorú és vidám, rusztikus és kifinomult darabokat egyaránt. Utolsó európai, majd amerikai hangversenyeinek műsor-összeállítása szerint ezt a kompozíciót alkalmasabbnak tartotta népdalfeldolgozásai bemutatására, mint az 1910-es évek termését. Az 1. és 4. szám („Lassú”, „Pengetős”) magyar népdalon alapul, a 2. és 3. román éneken ill. hegedülésen („Oláhos”, „Forgatós”), az 5. („Oroszos”) rutén dal Máramarosból, a 6. szám („Dudás”) „a zeneszerző saját képzeletéből és leleményéből származó motívumokat tartalmaz. Szándéka — mint a cím is mutatja —, hogy a falusi dudazene stilizált utánzatát adja” (Bartók, 1942).

Somfai László

Kocsis Zoltán (fotó:Felvégi Andrea)

Recordings:

(1) Improvisations: Henry Wood Hall, London, 10-12 February 1980

(2) Dance Suite: Friedrich-Ebert-Halle, Hamburg, 21-24 August 1999

(3) Sonata, (4) Outdoors, (5) Nine Little Piano Pieces, (6) Petite Suite: Friedrich-Ebert-Halle,

Hamburg, June 1996

Recording producers & balance engineers: Volker Straus (1), Wilhelm Hellweg (3-6)

Recording producer: Wilhelm Hellweg (2)

Recording engineer: Cees Heijkoop (1), Kees de Visser (3-6)

Balance engineer: Jean Marie Geijsen (2)

Tape editor: Martin Vos (1), Jean van Vugt (3-6)

Editing facilities by Thijs Hoekstra, Polyhymnia International (2)

CD mastered by János Győri

Illustrations: Bartók Archives, Institute for Musicology of the Hungarian Academy of Sciences

Címlap / Cover: Bartók Londonban / Bartók in London, 1936

Cover design: Péter Nagy

Booklet editor: Rita Kaisinger

Printing editor: Marianne Szilasi

Executive producer: Péter Nádori

Publishers: Boosey & Hawkes Music Publishers (1), Universal Edition A.G. Wien (2-6),

(P) 2000, 2001, 1997 Philips Classics Productions

This compilation: (P) 2008 Hungaroton Records Ltd.

CD is manufactured by Sony DADC in Austria